2012. május 19., szombat

Ma Ivó, Milán, Emiliána napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Fesztiváljárók – három rövid gondolat, amit még nem beszéltem ki

Desiré Central Station Festival 2 010 north/south

edd_0967

Zágrábi Ifjúsági Színház: A ‘91-’95-ÖS GENERÁCIÓ (Molnár Edvárd képei)

1. Egy fesztiválhoz, ami két éve létezik, s máris annyi embert megmozgat, mint sok más hasonló cipőben járó nem, kétféle attitűddel közelíthetünk. Ez az attitűd azonban nem csak a Desiré Central Station előadásait, hanem az egész alternatív-, kortárs-, (nevezze ki hogy akarja), és a kőszínházhoz való hozzáállásunkat is jellemzi. Megtalálható azok csoportja, akiket nem érdekel különösebben semmi a klasszikán kívül (így talán a kőszínházak egy csöppet könnyebb helyzetben vannak, hiszen ki ne nézne meg egy Csárdáskirálynőt, Macskákat, Shakespeare-t, mert már tudjuk, hogy az alapanyag jó, megmondták a régi nagyok), vannak akik nyitottak az új dolgok felé, ám egy-két elrettentő példa után nem próbálkoznak tovább („hááát, nem jön be nekem ez az elvont színház, nem értek hozzá, maradok én inkább kis otthonom melegében”), s vannak az elvetemült fanatikus színházazók, vagy fesztiválozók, akik kivétel nélkül, vagy csak kis kivétellel szinte minden előadást megnéznek. Ez utóbbi kategória száma szerencsére növekedni látszik, lassan nyitottabbak lesznek az emberek a „tudattágulásra”, gondolkodni kezdenek, elemzik a darabokat, s azok által rájuk mért vagy nem mért hatását. A Desiré Central Station az a fesztivál, amely összegyűjti ezeket az embereket, így szinte minden előadást teltház előtt játszottak Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színház, és a Jadran színpadain. Hogy ez vajon annak tudható be, hogy nemzetközi palettáról válogatott előadásokat nézhettek meg, a „végre valami új” érzéssel, vagy a tavalyi Fesztivál sikere, és visszhangja hagyott nyomot az emberekben, nem tudom, de azt hiszem nem is lényeges.

edd_9426

Ivo Dimcsev (Bulgária): LILI HANDEL

2. Az előadások beharangozói sokat „sejtettek” arról, mit várhat az, aki rászánja hideg novemberi estéit s megnézi őket, mégis voltak, akik elhagyták a színházat, önmagukat sértve érezve egy-egy mondat által. Ezt például a Zágrábi Ifjúsági Színház: A ‘91-’95-ös Generációcímű előadása közben lehetett érzékelni. A fiatal fiúkból álló társulat hol keményebb, hol lazább hangvételben méltatta, parodizálta a horvát népet, s igen nagy hatást tett azokra akik végigülték az előadást. Nem volt ez másként a Vatrotehna 2.0. előadással sem. Nehéz manapság olyan jellegű előadásokkal előrukkolni, amelyek felkavarják az állóvizet s a közönyt, ami uralkodó forma hétköznapjainkban, s amelyek után legszívesebben hazamennénk emészteni. Lassú emésztés, hogy ne kelljen kiköpni, benn maradjon, beépüljön szervezetünkbe.

edd_1813

Fehér Ferenc (Budapest): TAO TE

3. A fesztiválon önkénteskedő vagy harminc gyermek, ember, férfi, nő is említést érdemel, hiszen idejük nagy részét alávetették a szervezők kényének kedvének, parancsainak, s emellett az előadásokat is végigkövették (már amikor tudták). Nagyrészük a középiskolás korosztályt képviseli, így remélni tudjuk, hogy nem csak a FESZTIVÁL szó vonzotta őket a színházba (ami fesztivál az buli is, s ami buli, abból egy középiskolás nem hiányozhat). Színházazós jószokásukat Isten tartsa.

edd_9804

Derevo (Szentpétervár – Drezda): HARLEKIN

4. Szegedi egyetemista éveim alatt rájöttem, hogy a Zsinagóga programjainak látogatóit körülbelül két hét leforgása alatt megismerhettem arcról, hiszen nagyjából ugyanaz a kis csapat jelent meg minden alkalommal. Jómagam próbáltam bővíteni a bűvös kört, s néhány barátot eltalicskáztam egy-egy kortárs darabra, ám ők önszántukból nem jártak. Előtte sem, és utána sem. Mindenkit arra buzdítok tehát, hogy ragadja kézen a hozzá legközelebb esőt, s ha máshogy nem megy, cipelje magával színházba, lett légyen alternatív, vagy kő. Az embereket megmozdítani, kimozdítani borzasztóan nehéz, de nem lehetetlen feladat, s szükség van rá, hogy 10 év múlva ne egy üres színházterem fogadja a társulatot, hanem a „népek, nemzetek” járjanak színházba, beszéljenek színházról, s pár órára kikapcsolják a számítógépet, amin ez a cikk ujjbegyeimből kicsusszant.

Hozzászólások (4) Szóljon hozzá Ön is!
2010. december 17. 16:23 | #4

.3- ..legalább annyira pucéran mint a felső második képen ? csoda tudja , nekem egyik sem ( lenne ) tetszetős ...

2010. december 17. 16:15 | #3

deén inkább kán-kán táncosnőket néznék szivesebben

2010. december 17. 16:14 | #2

vanaki a beretvát buzikat szereti ...

Csak semmi kishitűség
Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke: a négyéves középiskolai szakkal könnyebben érvényesülnek fiataljaink – A magyar középiskolai hálózat kielégítő Művelődés
23:07

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Eb-adó
(fotó: AP) (fotó: AP)
Pompázatos élőlények
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
A leghosszabb...
Jó reggelt!

A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.

Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.

m.k.
Időjárás

Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.

Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.

Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.

A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.

1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.

1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.

1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.

1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.

1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.

1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.

1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).

1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.

1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".

1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.

!

Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.

A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.

„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -