PORTRÉ
(fotó: Ótos András) Egy nappal azt követően, hogy a U.S. Steel acélművek kivonult a szerbiai piacról, megkezdődött a dán Grundfos ipari szivattyúkat gyártó nagyvállalat inđijai üzemének építése. Habár e zöldmezős beruházásból remélt haszon nem igazán mérhető össze az amerikai óriás távozásának negatív következményeivel, válságos időszakban 50 millió eurós befektetésnek is örülni kell, de nagyon. Nem hiába pózolt ásóval a kézben a teljes politikai csúcsvezetés.
A médiajelentésekből ítélve az újságírók sem akartak ünneprontók lenni kellemetlenkedő kérdéseikkel, hiszen megkérdezhették volna, hogy miért „csak” 50 millió euró értékű a beruházás, amikor még fél évvel ezelőtt is 80 millióról beszéltek, az év végére ígért 350 munkahely helyett pedig 2009-ben még 500 munkahelyről volt szó… De mindettől eltekintve kétségkívül az egyik legnagyobb greenfield invesztíciót jelenti a gyár építése Vajdaságban, ezen belül is Inđijában. Azon a 26 000 lakosú településen, illetve abban az 50 000 lakosú községben, amely országos rekordernek számít az egy főre eső közvetlen befektetések tekintetében (egy évtizedre visszamenőleg több mint 300 millió euró értékű ilyen beruházással dicsekedhet Inđija).
Minek köszönhető e kisváros sikere? – teszik föl időről időre a kérdést az ámuldozók. A válasz persze összetett: nyilván van geostratégiai és politikai vonzata, nem mellékes a kapcsolatrendszer és a lobbizás jelentősége, sőt a lubickolás tudománya a balkáni vadkapitalizmus vizeiben – akármit is jelentsen ez. De a siker kulcsa mégiscsak egyetlen személy: Goran Ješić polgármester, és az általa megtestesített energikusság, innovációs készség, nyitottság, tenni akarás, rátermettség, célorientáltság, csapatjáték és rengeteg munka – egyszóval mindaz, ami egy jó vezetőt jellemezhet.
Goran Ješić 1974-ben született Mitrovicán. Az általános és középiskolát már Inđijában végezte. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán szerzett oklevelet, ahol jelenleg doktori stúdiumokat folytat.
1996 óta politizál. Ebben az évben alapította meg a Vesna Pešić vezette Szerbiai Polgári Szövetség inđijai helyi szervezetét. Egyik szervezője volt az 1996/97-es egyetemista tüntetéssorozatnak Újvidéken, majd ’99-ben az Otpor mozgalom vajdasági ágának létrehozásában vállalt aktív szerepet. Mindeközben a civil társadalom aktivitásaiból is kivette a részét, hogy 2000-ben immár politikai, mozgalmi és tudományos tapasztalatokkal felvértezve megkezdhesse mind a mai napig töretlen karrierjét Inđija és az ország legfiatalabb polgármestereként.
Ješić talán az egyetlen politikus az országban, aki eldicsekedhet azzal, hogy eddig még minden választást megnyert, ráadásul mindig többségi rendszerben, ahol elsősorban nem a pártpreferencia, hanem a személyiség számít. 2000-ben így lett községi képviselő, majd polgármester, 2004-ben és 2008-ban pedig tartományi parlamenti képviselő és ezzel párhuzamosan a szerémségi község elnöke. Az elsők között adta vissza vajdasági képviselői mandátumát, miután összeférhetetlennek minősíttetett a két funkció.
Pártszimpátiáit elég gyakran váltogatta, habár hivatalosan csak két pártnak volt tagja: a Szerbiai Polgári Szövetségnek, majd 2006-tól a mai napig a Demokrata Pártnak. Nem ritkán a hivatalos pártpolitikától eltérő véleményének is hangot ad, koalíciós partnereket kritizál élesen, vagy éppen az ellenzék bizonyos lépéseit dicséri. De mindezt megteheti, hiszen olyan hírnevet szerzett magának, hogy politikai öngyilkosság volna félretenni.
A Ješić vezette Inđija volt az első község az országban, amely nyugati mintára reformálta meg a közigazgatást, lehetővé téve, hogy a polgárok egy helyen és csupán néhány perc alatt hozzájuthassanak dokumentumaikhoz. Bevezette az ún. 48-as rendszert, amely lehetővé teszi a polgároknak, hogy telefonon, SMS-ben vagy interneten keresztül jelentsék környékük kommunális problémáit, és garantálja, hogy 48 órán belül tájékoztatást ad a megoldás folyamatáról. Inđiját választotta telephelyéül többek között a Henkel, a Thiysen group, a Terraproduction és a már említett Grundfos is, 2008-ban pedig az indiai Embassy Grouppal kötött a város szerződést üzleti park kiépítéséről. A 600 millió dollár értékű projektum Szerbia legnagyobb zöldmezős beruházása lehetne, ha megvalósulna. Négy évvel ezelőtt a legpatinásabb gazdasági napilap, a Financial Times beválasztotta e szerémségi községet a 25 legvonzóbb európai város közé, ahová érdemes külföldieknek beruházni.
Goran Ješić beszél angolul, nős, két gyermek apja.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.