Milka szindróma

2012. február 10., péntek 0 hozzászólás

Köztudott ugyebár, hogy a csokik közül az egyik legnépszerűbb a Milka névre hallgató, ha a csokoládék, mint olyanok egyáltalán hallgatnak valakire. Ennek a nyalánkságnak a csomagolópapírján egy tehén látható, ha jól emlékszem egy lila szőrű svájci tehén, „akinek” a teje bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a szóban forgó termék minél közkedveltebb legyen, de fogalmazhatnám úgy is, hogy minél gyakrabban közszájon, közszájban forogjon, olvadozzon.

Híres tehén lehetett az a svájci – ha egyáltalán odavalósi volt – Milka. Illetve azzá vált, tekintettel arra, hogy a Milka csokoládé egész Európában elterjedt, talán még ott is, ahol különböző okok miatt nem engedhetik meg maguknak a szülők azt a fényűzést, hogy csemetéik mindennap több ízben is csokit szopogassanak, majszolgassanak.
Ha történetesen mi magyarok is forgalmaztunk volna a Milkához hasonló zamatú nyalánkságot egy kisbugaci magyar tarka tejének a feldúsításával, az a készítmény bizonyára nem Milka névre hallgatott volna, hanem, istenuccse, Riskára, annál inkább, mert mifelénk több volt a Riska, mint a Milka, ezt a nóta is bizonyítja: Ráütök a Riska tehén farára, stb.
Felvezetőnek ennyi talán elég is. Ennyit azonban el kellett mondanom ahhoz, hogy folytathassam: az a szerbiai vagy hova valósi aranyos kisboci, amely lila színmű bundácskában jött a világra, engemet az emberi természet egyik meglehetősen elterjedt szindrómájára emlékeztetett, ami egyébként egészen kézenfekvő volt: a színeváltozásra.
Mert hát hiszen mi is! Sőt mindenekelőtt mi, emberek.
A lila bundás boci esete tehát kapóra jött.
Hiszen az ország, ahol megszületett, választásokra készülődik. Nem először, de már a demokrácia alapelveit tiszteletben tartva, magyarán szabad választásokra. Bármelyik bejegyzett párt jelöltjére, bármelyik szavazati joggal rendelkező polgár meggyőződése, szabad akarata szerint voksolhat.
Ez azonban egy úgynevezett belső színeváltozást indíthat el – és valószínűleg el is indít – nem egy polgártársunkban. Azért mondom, hogy belsőt, mert a tudomány úgynevezett külső színváltozást is ismert, ami külsőleg jut kifejezésre, láthatóvá az ember arcán. (Más ugye a beteg, megint más az egészséges ember arcszíne.)
A belső rejtettebb, ám ha mégis fény derül rá, annál meglepőbb. Most, a választások előtt mégsem a szavazók színeváltozását hangsúlyoznám, inkább az induló pártokét, amelyek színt próbálnak váltani, hogy minél tetszetősebbeknek tűnjenek potenciális rokonszenvezőik szemében.
A gyakorló csokifogyasztó tudja, mit dob a kosarába, amikor a Milkáért nyúl a polcra. A Milka megbízható portéka. Nem így a jelölt, akit kitüntettünk bizalmunkkal, leadott voksunkkal.
De láthattunk már olyan csodát is, hogy lángvörös szavazók haragoszöld színre váltottak!
Szakemberek véleménye szerint a lila bocink idővel „természetes” színre változtatja a bundáját.
A választók és a választottak esetében is előállhat hasonló színeváltozás? Ez nálunk, kétlábúaknál mintha bonyolultabb lenne, mint a négy- vagy a százlábúaknál.

Rovat(ok): Szederinda

Hozzászólások (0)

Csak semmi kishitűség

Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke: a négyéves középiskolai szakkal könnyebben érvényesülnek fiataljaink – A magyar középiskolai hálózat kielégítő Művelődés